165 éve történt…. Petőfi Tápiósápon.

2010. július 14. szerda, 06:56 adminisztrátor
Nyomtatás

Petőfi Sándor 1845 július 10-11-én meglátogatta Vachott Sándorékat Tápiósápon. Az eseményről Basa László írását közöljük a tapiokultura.hu oldalról.

Amikor a települések saját históriájuk történetét papírra vetik, abból nem maradhat ki a NAGY EMBER egykori jelenlétének említése sem. Ha a neves hazánkfia ott látta meg a napvilágot, akkor illik egész életútját bemutatni, dukál neki a szülőházon elhelyezett emléktábla, múzeum, szobor, helyi intézmények névadójául szerepel, stb.

Amennyiben a NAGY EMBER csupán látogatóban töltött a faluban egy rövid időt, valamivel szerényebb lesz a kultusz. Születése kapcsán az első „kategóriába” talán csak a nagykátai Mátray Gábor  irodalomtörténeti jelentőségű személy kerülhetne, míg a „látogatók” csoportjában már szélesebb a választék. Csak néhány kiragadott név a magyar irodalomtörténet nagyjai közül, akik kishazánk valamely településén vendégeskedtek: Kazinczy Ferenc, Katona József, Fáy András, Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor, Móricz Zsigmond, Váci Mihály.
Ebből a körből a legnagyobbnak tekintett költőt, Petőfi Sándort kiemelve  elmondhatjuk, hogy ő az egész nemzet közkincse, ennek alapján rövid életének szinte minden napját feldolgozták, s nyughatatlan természetének minden állomása, látogatása és tartózkodása az utókor számára valóságos kincsesbánya. A Tápió-mentének egyetlen Petőfi-látogatása 1845. július július 10-11-én történt. Ennek történetét feleleveníteni a viszonylagos kerek évforduló kapcsán azt hiszem minden helytörténész számára kötelesség.
         Petőfi életében a Sápon eltöltött két nap az irodalomtörténészek előtt sokáig rejtve maradt. Nem tesz említést róla Hatvani Lajos, Illyés Gyula sem. A dátummal is van egy kis gondunk. Már maga az emléktábla a kastély falán is hibás: 1849 tavaszára teszi a költő ittjártát. Az 1958-ban kiadott „Pest megye műemlékei” –ben „Itt lakott Petőfi a szabadságharc napjaiban.” megjegyzés szerepel. Bihari József már jobban közelít a valódi dátumhoz: ő 1845. június 10-ét jelöli meg. Ő csupán kerek egy hónapot tévedett. A 2009-ben Katus Norbert által szerkesztett „Sülysáp” c. kiadvány tartalmazza a helyes dátumot: Petőfi Sándor 1845. július 10-11. között vendégeskedett Vachott Sándor családjánál.
         Petőfi életének 1844-45-ös esztendeje költői kibontakozásának kezdete, mely évek az országos hírnévben és kapcsolatai bővülésében egyaránt meghatározóak voltak. 1844 februárjában szélben, esőben, dermesztő hidegben indul el Pestre, hogy „költő legyen”. Vörösmarty ajánlatára a Nemzeti Kör vállalta Petőfi első verseinek kiadását. Júliusban Vahot Imre (1820-1879) maga mellé vette segédszerkesztőnek a Pesti Divatlaphoz. Októberben megjelent  „A helység kalapácsa” c. komikus eposza, illetve első verseskötete. Megismerkedett Vachott Sándor –Vahot Imre testvére- sógornőjével, a 15 éves Csapó Etelkével. Petőfiről tudjuk, hogy könnyen gyúlt szerelemre, mely érzés számára költészetének fontos élesztője, verseinek motivációja volt. Amikor Etelke 1945. január 7-én váratlanul meghalt, „Cipruslombok Etelke sírjáról” címmel versciklust szentel emlékének.
         1845. márciusában megjelent a „János vitéz”. Látszólagos semmiség miatt –egyik írásában „lapom”-nak írta a Pesti Divatlapokat, melyet annak tulajdonosa, Vahot Imre féltékenyen nehezményezett- kilépett a szerkesztőségből. Áprilisban egy felvidéki körútra indult, ahol megtapasztalhatta népszerűségét. „Úti jegyzetek” c. útirajzának kiadót talált.
         A fentebb vázolt életrajzi környezetbe illeszthetjük a nevezetes látogatatás tényét. Hogyan kerültek Vachott Sándorék Tápiósápra ? Feleségének édesapja, Csapó János pesti ügyvéd –ki a reformkori Pest művészeti életének támogatója, résztvevője volt- 1844-ben több rendbéli váltóhamisítást követett el, s a következményektől menekülvén eltűnt Pestről. A hét főre duzzadt családot –közötte Csapó Mária édesanyja, a feleség két serdülőkorú húga- Vachott Sándor Pesti lakásukban nem tudta volna eltartani, ezért Etelke halála –mely tovább növelte a csapások számát- után elköltöztek Pestről. Valószínűleg Szent György napjáig –a szerződéskötések hagyományos napja- megtörtént a sápi Radvánszky-kastély bérleti viszonyát rögzítő szerződés megkötése.
         Vachott Sándor 1818. november 17-én született Gyöngyösön. A magyar biedermeier líra jeles alakjának versei 1838-tól jelentek meg az „Athenaumban”. 1842-ben a Kisfaludy Társaság alapító tagja, 1843-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. 1843-ban Pozsonyban ismerkedett meg Petőfivel. A költő javára Pesten gyűjtőakciót szervezett. A látogatás különben második házassági évfordulója kapcsán született, mely alkalomból a költőként is kiváló Vachott Sándor június 10-én Sápon Petőfi jelenlétében olvasta fel feleségéhez, Csapó Máriához írt költeményét:
De még álmod sem mondád el,
Máris csintalan szemeddel
A gyümölcsfát nézdeled:
Jer, szerelmem, hát
Jösszte, tarsd kötényedet,
Megrázom a fát.
(„Nyár reggeli dal kedvesemhez” Részlet)
Vachottné 1887-90 között adta ki könyvét „Rajzok a múltból” címmel. Ebben szerepel visszaemlékezése Petőfi látogatására. Miként írja le Csapó Mária a kastély környékét:
„…Tápió-Sáp oly mély völgyben fekszik, hogy az ember Péczelt elhagyva, kocsizhat egy óra hosszáig a nélkül, hogy sejtelme lehetne a közeledő faluról, melynek templom tornya sem látszik mindaddig, míg elérjük a nagy ereszkedőt, mely két homokhegy között levezet Tápió-Sápra.
         De ha az utas kereket köttetve lejutott nagy nehezen a völgybe, akkor meglepetten veszi észre mi szép helyre jutott.- A falut köröskörül, szelíden emelkedő erdőcskékkel koszorúzott hegyek ölelik-, s oly kedves, oly kies képet tüntetnek föl, hogy a szemlélő valóban örömest óhajthatna állandóan a csöndes s oly barátságos völgy lakója maradni.
         Mi, egy régi kastélyba költözénk –mert, mellékesen mondva, Tápió-Sáp bővelkedik kastélyokban-, melynek bádogozott kúpfedele téglaszínre festve, felnyúló, magas tornyával úgy tüntetné föl az ódon épületet, mintha imaház volna…”
A kastély bemutatása, a jelenlegi állapottal való összevetés miatt érdemes tovább olvasni Vachottné két kötetes könyvét:
„…Külső fele az utcára dőlt ki a vén épületnek, vasrácsos, góth ívű ablakaival, míg eleje a kert átellenében az udvarra nyílott. Alul nagy vasrács kapu zárta el a fölvezető lépcsőzetet, mely egyenesen a széles, márvánnyal kirakott folyosóra vezetett föl, mely a szobasor előtt nyúlt végig. Innen csavarodék a toronyszoba felé a tekervényes csigalépcsőzet is, melyen hajdan a vastag Márton barát csoszogott föl esténként, égő viasz tekerccsel jobb kezében, míg baljával a lépcső karfájához kapaszkodék.
         A tágas udvar közepére, közel a magányos eperfához, férjem magas galambost állíttatott föl, s a leggyönyörűbb s különbözőbb faj galambokkal népesíté meg azt –meglepetésemre-, mivel falusi udvaron a galambokat nagyon kedvesnek s szépnek találtam.
         Az udvart egyfelől a hosszú istállók, s más oldalról pedig, a jó karban tartott zsindelyes tetejű cselédházak szegték, s az udvartól a kertet téglából csínnal rakott, oszlopzatos kerítés választá el. Az elhagyott, elvadult kert, mely hajdan angol ízlés szerint volt rendezve, mintegy tíz holdnyi területet foglalt el, gyönyörű réttel s gyümölcsösökkel végződve, s lenyúlt a burgonya és kukorica földekig, melyeket férjem, mire kiköltözénk, már be is vettetett…Ennyiből állt Tápió-Sápon egész kis gazdaságunk…”
Szűkítve a kört a nevezetes látogatás napjára, nézzük meg, hogy miként várta a család a Pestről érkező vendégeket:
„…esküvőnk napjának második évfordulóján például –akkor valék tizenhét éves-, felejthetetlen kedvesen ültük meg.
         Én és nővéreim hófehér könnyű ruhába öltözénk föl – de nyakamra igazgyöngyömet tettem gyémánt csattal s gyémánt fülbevalóimat sem feledém e nap tiszteletére használni-, hajunk közé, nővéreimmel egyenlően, kertünk legszebb virágai közül választánk, valamint mellbokrétának is. Férjem fekete salon ruhába öltözött – s anyám szép selyem ruhái egyikét vette föl…”
Több mint 40 évvel Petőfi látogatása után így emlékszik az írónő a költő Vahot Imre kíséretében történő megérkezésére:
„…Sötétkék, égő pirossal bélelt pitykés dolmányban, fején kis pörge magyar kalappal Petőfi Sándor ugrott ki a kocsiból.
         Ez már aztán kedves meglepetés ! – mondá férjem, barátságosan kezet szorítva az érkezővel. Esküvőtök napját jöttem ünnepelni – viszonzá Petőfi vidáman – s azon remény bátorított -, folytatá hozzám fordulva-, hogy nagyság is jó néven veszi e napon látogatásomat –annyival is inkább- tevé hozzá nyomatékkal-, mert vidéki kóborlásaimat ezúttal csak azért szakítám meg, mivel e napnak nehány óráját legalább, nagyságtok társaságában óhajtottam eltölteni.
         Fogadja barátságáért – s szíves megemlékezéséért meleg köszönetünket-, viszonzám nyájasan, mert valóban jól esett, hogy családi ünnepünkön részt óhajtott venni – örömünk teljesebb, higgye el, hogy ön jelen van.
         Petőfi ajkaihoz szorítá felé nyújtott kezemet, s valami olyast mormogott, hogy a szívességem boldoggá teszi; - azután egy költeményt nyújtva át, így szólt:
Hoztam ismét egy „Cipruslombot”, talán a végsőt, Etelke sírjáról nagysád számára. Szabad-e felolvasnom?…”
Tápiósápon Petőfin kívül jóval korábban a kastély vendége volt Fáy András, a „haza mindenese”. Vachottné megemlíti, hogy Garay János részben a sápi kastélyban írta „Az Árpádok” c. balladafüzérét. Gyakran látták vendégül Vörösmarty Mihályt. Kis túlzással irodalmi szalonnak nevezett tápiósápi társaság jelentősége talán a Gombán létrejött, hasonló összetételű vendégkoszorúhoz hasonlítható. Mindenképpen idillikusnak hat a kép, ahol távol a nagyváros zajától, a falusi magányban kertészkedéssel, sétával, zenehallgatással, könyvek forgatásával telhettek Vachott Sándorék napjai. Mária asszony visszaemlékezéséből tudjuk, hogy Schiller, Goethe, Byron, Scott, George Sand, Bulwer, Sue, Dickens voltak azok a kortárs szerzők, kiknek műveiről júliusi ottjárta során Petőfi is véleményt mondott.
Petőfi és a Vachott-család kapcsolata később sem szakadt meg. A költő egy későbbi, ugyancsak tápiósápi  látogatása során említette, hogy megismerte Szendrey Júliát. Nagy volt az öröme, amikor kiderült, hogy Csapó Mária együtt nevelkedett Tenczer Lilla intézetében Júliával: „Petőfit boldoggá látszott tenni, hogy leendő nejével gyermekkori barátné s tanuló-társné valék.”  A költő verset rögtönzött Csapó Mária emlékkönyvébe, s költeménye íródott „Vachott Sándorhoz” címmel.
         Petőfi Tápiósápról Pécelre utazott, ahol meglátogatta Szontágh Gusztáv kapitányt, először találkozott Szemere Pállal. Most pedig ismerkedjünk meg a Dózsa György út 150 szám alatt levő kastéllyal. Virág Zsolt 2000-ben megjelent, sokat forgatott „Magyar kastélylexikona” a következőket írja az 1770 körül épült műemlékről:
„ A gyaraki gróf Grassalkovich (I.)Antal által újonnan megszerzett hatalmas birtokon folyó kastélyépítési hullám egyik utolsó emléke az eredetileg vadászkastélynak szánt épület. Szabadon álló, földszintes, részben emeletes későbarokk stílusú kastély. Földszintes utcai homlokzata 2+3+2 tengelyes, középen manzárdtetős rizalit húzódik. Érdekessége a 3 félköríves, keretelt ablak, melyek felett fektetett, ovális alakú vakablakok láthatók.
Az emeletes udvari oldalon a középrizaliton mélyen előreugró lépcsőház épült, mellette mindkét oldalon négy-négy ablak húzódik. Az épület közepén folyosó fut végig, végig kétkarú lépcső vezet fel a manzárdtetős helyiségekhez. A szobák tükörboltozásúak. A nagytermet fehér, copf cserépkályha díszíti. Az épületen márványtáblát helyeztek el Petőfi itt-tartózkodásának emlékére (1849  tavasza). A kastély hatalmas parkjában nagyméretű melléképületek állnak. A kastély később a Bognár családé lett, egészen 1947-ig ők lakták a 11 szobás épületet. Jelenleg újítják fel a romos állapotú épületet, melyben irodákat helyeznek majd el.”
Békés István 1975-ben kiadott „Pest megyei barangolások” c. könyve 113. oldalán a kastély még korábbi állapotáról olvashatunk leírást:
„A műemléknek számító, de gondozatlanul és lakatlanul romló Bognár-kastély jövője erősen vitatott. A helybéliek szociális otthont szeretnének benne létesíteni, de hiányzik az anyagi fedezet. Így alighanem valamilyen üzemet helyeznek el a kastélyfalak között, ami ugyan növeli a sülysápiak foglalkoztatottságát, de a XVIII. század végén a Grassalkovich-família számára épült vadászlak hasznosítására a jelenlegi tulajdonos: a Szentmártonkátai Állami Gazdaság talán alkalmasabb megoldást is találhatna….”
Az 1970-es években a kastély parkjában korszerű ipari gyártócsarnok épült, s magában a műemlék épületben pedig a termelést irányító adminisztráció, vállalatvezetés kapott helyet. Áttekintve a kastély viszontagságos múltját, látva a málló vakolatot, Petőfi látogatása után 165 évvel nem vagyok arról meggyőződve, hogy ez lenne az irodalmi emlékhely hasznosításának legjobb megoldása.
2010. május 15-én a nagykátai gyermekkorú hagyományőrzők, a tápiószelei természetjárók sülysápi barátaikkal együtt keresték fel a kastélyt. Akkor lehetőségünk volt annak belsejét is megnézni, majd az emléktábla előtt rögtönzött kis műsorunk keretében koszorút helyeztünk el. A 165 éve történt felvidéki országjárás emlékét felelevenítendő „Hegyen-völgyön Petőfi nyomában” kirándulásunk során kerestük fel a költő egykori látogatása két helyszínét: Salgó- és Somoskő- várát. Márciusban Petőfi kortársának, a nagykátai születésű Mátray Gábornak a Fiumei úti temetőben levő sírjánál tették tiszteletüket. Erről az irodalomtörténeti vonatkozású hagyományőrző tevékenységről tanúskodnak a galériában látható felvételek.
Basa László