Helyismeret - kitűnő

2012. június 20. szerda, 09:05 Zemen Pálné
Nyomtatás
Ha lenne ilyen tantárgy a bizonyítványban, akkor most sok sülysápi diáknak ez, a legkiválóbbaknak kijáró értékelő szócska kerülhetne a tantárgy neve mellé. Június 13-án, a tanév utolsó pillanataiban tartottuk meg a helyismereti verseny döntőjét. A verseny célja, hogy diákjaink községünk múltját, jelenét megismerjék, megbecsüljék és lokálpatrióták, azaz lakhelyüket ismerő, szerető, azért sokat tevő, arra ezáltal méltán büszke emberek legyenek.

A vetélkedésre három fős csapatok jelentkezését várta Katus Norbert szervező. A Móra Ferenc és Szent István Általános Iskolából 180 diák vállalta a megmérettetést. Első, második, harmadik és negyedik osztályban egy forduló, azaz egy teszt kitöltése döntötte el a helyezéseket.

A végeredmények 1-8. osztályig:

 

1. osztály

1

Herner Balázs

Reng Dániel

Csaba Dávid

23

Péter Dóra

Papp Lili Rita

Varga Petra

23

2

Juhász Vanda

Káré Vanda

Simon Ivett

22

3

Antalicz Alexandra

Szabó László

Urbán Péter

19

2. osztály

1

Szabó Sára

Zsoldos Tünde

Horinka Zsófia

39

2

Takács Vendel

Juhos Patrik

Péczely Patrik

37

3

Szolga Roland

Csordás Gergő

Kókai Balázs

35

Minkó Angelika

Kása Zsófia

Gindl Szabolcs

35

3-4. osztályosok:

1

Katona Márton

Farkas Csenge

Láncos Tamás

52

4.o.

2

Robotka Balázs

Tóth Martina

Nagy Borbála

50

4.o.

3

Káré Nikolett

Pop Tímea

Ősz Anna Zsófia

48

3.o.

 

Ötödik osztálytól azonban három forduló várt a jelentkezőkre. Az első fordulóban ők is egy tesztet töltöttek ki. A továbbjutókra a második fordulóban egy dolgozat megírása várt, amiben be kellett mutatniuk egy Sülysápra érkező idegennek műemlékeink közül valamelyiket, vagy természeti értékeinkből válogathattak, vagy egy hírességet mutathattak be. A dolgozatokat fényképekkel illusztrálták, melyeket elektronikus adathordozón is beadhattak.

A legjobb 11 csapat jutott be a döntőbe: az 5. - 6. osztályosok közül hat, a 7. - 8. osztályosok közül pedig öt csapat. A döntőben két feladat várt rájuk: egy újabb tesztet kellet kitölteniük, valamint a négytagú zsűri előtt egy szóbeli „vizsgán” estek át. Ekkor következett be az, hogy a zsűri egyik ámulatból a másikba esett, ugyanis 10-14 éves diákjaink felnőtteket megszégyenítő tudásról adtak számot. (E sorok írója pedig csendes mosollyal elkönyvelhette magában, hogy a magocskák, amit évekig vetegetett, termékeny talajba hullottak.) A szóbeli beszélgetés értékelésének szempontjaiból néhány: - történelmi felkészültség; - műemlékek ismerete; - hírességek / nevek / elnevezések; - természeti értékek; - Helytörténeti Gyűjtemény; - általános település-ismeretek; - saját téma; - csapatmunka.

A díjak, - melyeket Sülysáp Nagyközség Önkormányzata biztosított - a feladat súlyának megfelelően alakultak: minden résztvevő kapott egy emléklapot, a „dobogósok” az oklevél mellé könyvjutalmat és sülysápi kitűzőt vehettek át Horinka László polgármester úrtól. A Wass Albert Művelődési Központ ajándékát, egy Sülysáp címeres sapkát Tarnavölgyi László igazgató úr adta át. A legnagyobb taps Horinka László bejelentését követte, ő ugyanis egy egész napos kirándulást ajánlott fel minden döntőbe jutott diáknak az Aquaparkba .

5-6. osztályosok:

1

Szabó Laura

Szvercsek Gabriella

Seprős Anna Eszter

90,5

2

Szabó Anna

Kerlang Virág

Tuskán Vivien

86,5

3

Szabó Anett

Zsapka Nikolett

Német Dorottya

85

7-8. osztályosok:

1

Mag Tamás

Csaba Dorina

Pop Cristina

86,5

2

Bálint Viktória

Czakó Alexandra

Nagy Adrienn

86

3

Mondok Lili

Molnár Zsófia

Katona Katica

81,5

 

Végezetül köszönet a szervezőnek, a díjakat biztosító önkormányzatnak, a WAMK-nak, a felkészítő tanároknak, a szülőknek és nem utolsó sorban a részt vevő valamennyi diáknak.

Zemen Pálné