Sülysáp Történeti honlapja

 
  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap 20. század Esszé Régi tápiósülyi településrészek

Régi tápiósülyi településrészek

Olvasóink értékelése: / 14
ElégtelenKitűnő 

Kormány Sándorné 1989-es, a Néprajzi Múzeum gyűjtőpályázatára készült írását ajánlom kedves Olvasóim figyelmébe. A második helyen végzett dolgozat egy részét fogom csak publikálni, tematikusan. A századeleji Tápiósülyről szóló néprajzi munka lényege és érdekessége, hogy a szerző saját emlékeit a régi nyelvezetet fonetikusan leírva adja közre.

Az első részben egykori településrész nevek szerepelnek, megfelelően színezve egyéb, mindennapi kifejezéssel, leírással.

A képeket pedig tőlem kapják Smile

 

Hogy milyen ez a falu? Domb öleli keletről-nyugatra. A domb délnyugati része a Dósa-hegy vót. Itt még Édesanyám 9 éves korában aratók között dógozott, ő kötélcsináló kislány vót. Két pár aratott: két kaszás, két marokszedő és ő, a kötélcsináló kislány. Egyszer, mikor kigyütt a Dósa úr az aratókat megnézni, Édesanyám, a kislány átölete a Dósa úr derekát, de ez nem volt könnyű, mert az úr nagyon magos és kövér vót.  Így szót hozzá: Isten hozta az urat saját tallójára, a Dósa úr megveregette a vállát és azt mondta: a legkisebb a legfrissebb. Ekkor a zsebébe nyút, kivett egy arany öt forintost és nekiadta. Mikor elment az úr, megegyeztek, hogy a három nőé a pénz. Az arany öt forintbul egy-egy ötöző festő ruhára telt, két marokszedő asszonynak és neki a kis kévekötélcsinálónak. Később aztán 1914 után kiosztották a Dósa birtokát házhelyeknek.

Ezt a települést Lövölde utnak hitták, most Május 1. utnak, a csúfolós neve Szugja vót, igy montuk, vagy Fölvégnek. Ha kérdezte valaki: hol lakik ez a szép lány? A Szugjában, vagy Fölvégbe. A napszámost is itt keresték. A település nagy része napszámos vót és több vasutas. Itt egy lejtővel lejjebb, egészen a hegy töviben van a Pesti út. Még itt is ilyen fajta emberek laktak. A Pesti út alatt halad kelet-nyugat felé a kövesut (közut). A kövesut másik oldalán vót a Tól, ahová a teheneket kihajtották. Itt őrizték a csordát, itt vót a csordakut is. A Tólnak a felső felén vót a barak, - mi csak igy montuk a kaszárnya – itt sok katona vót. Emelett vót a malom, ide hortuk a buzát. Mama ennyit őrzött meg a molnárrul: Ő özvegyasszony vót, és sokszor csak egy zsák buzát tolt a tragaccsal őrölni. De mi jó molnárunk, Gerendási urnak hivták, sosem engette, hogy asszony cipelje a zsák buzát, segitett neki, ha a molnárlegény nem vót ott. Akkor ő megfogta a zsák buzát, pedig megtehette vóna, hogy ne segitsen, és mikor megőrőte, ugyanugy segitett visszatenni a liszteket, a korpát a tragacsra. És vihette haza a mama jó kalácsot és kenyeret sütni.

A tiszta buzábu griz, nullás, első és második lisztet őrötek, és lett a korpa. A rozsbuzábu kenyérliszt és korpa lett. A tiszta búza korpa a kiskacsáké, a rozskorpa a malacoké vót. Mama azt mondta, jó ember vót a Gerendási úr.

Még itt van az Ujsor. 1914 után nagyonszép házak épültek itt. A malomná lakott a Non János doktor úr, mellette vót a patika, sorba tovább az ügyvéd, Rajner ház, állatorvos, hivatalnok, posta, tiszti barak – most iskola – még egy orvos, a többi parasztház vót. Az ujsor előtt vót a libalegelő Tól. Én ugy emlékszem, 1938-40 táján csináltak ide fodbalpályát. Az Ujsor – most Malom út – mellett a fodbalpálya szélit az iskolásgyerekek a tanitók kezdeményével beütették jegenyefákkal, a Barak előtt a Fő utig és az uj soron. A nagyobb iskolásoknak vót a csemeték gondozása elosztva, minden estefelé mentek a gyerekek a Tólra. Öntözték, kapáták, körbe rakták a kis fa tányérját kaviccsal és kővel. Óriási munka és játték vót a Tólon, a falu gyereke kinn vót szorgoskoknnyi. A tanitók is megnézték minden este őköt, megdicsérték a gyerekeket. Nagyon sokáig megismerte minden gyerek a saját nevelésü fáját, nagyon büszke vót rá. Ahogy a villanyoszlopok cseréve lettek, ugy tévesztették meg, hogy kinek melyik vót a fája, óriás fék lettek. Csak ötven évig éltek körülbelü, már egy sincs belőle, a Tól is beépült már, az épitkezéskor kiszették a fák nagy részét, a többi kiszáradt. Az Ujsoron vót egy forrás, azt Bereg kutnak hitták. A falu népe a Beregkutról horta az ivóvizet körülbelü az 1930-as évekig, utána az uton lévő kútakbul, a csordakútrú, a Fecskeközbü, a Dósa kutrú, a Csindár Cseri kútrú. A Sági út és a Szőlő út találkozásánál is vót kút, ez vót az alvégi kút. Itt vót az alvégi gyerekek játszótere is vót egy kis tér.

A malom mellett van a vasút. Az én tudomásom szerint 1878-ba rakták le a sineket. Mikor nagyapám leszerelt, ő is dógozott a vasutépitésen, a mérnök mellett vót. A mérnök nagyon szerette, amikor elhalattak a környékrűl, hivta öregapót, de ő nem ment, mert gazdákodni akart.

A Pesti kövesut és a vasút között vótak a Pesti úti fődek, legelők, marharépát, csalamádét, kendert, esetleg krumplit ültettek blele. A Pesti uton a kaszáló fel lett törve. Most kapás van benne, itt már nincs szénakaszálás. Igaz az állatok is jobban táppal vannak etetve. A Barak is ki lett osztve házhelynek, a malomudvar is, itt is házak épültek. A Tól is teljesen beépüt. Csak a fodbalpálya maradt még.

A Barak sarkátúl a vasutállomással egy irányba Pest felé vótak a kenderfődek, amit a vasúti sinnel kettévágtak, ez a sápi határig vót, itt is most már teljesen beépüt. Többnyire sápiakkal. Ők megvették, mert ez a Tápiósápra vezető út. Itt a vasutállomástól nagyon közel van Sáp.

 

Az állomásunk, amióta eszem tudom, azóta az a vasutállomás. Neve nem Tápiósüly, hanem SÜLYSÁP. A vasutállomás előtt nem messzire halad a sápi bekötőut. Mellette északra 1914 előtt Papi birtok vót, anyám arról mesélt, hogy nagyapám is vett ki haszonbérbe a Papi birtokbúl valamennyit dinnyefődnek és sokan mások is.

Szép nagy dinnyék termettek ugy 1900 táján. A gyerekek őrözték, és mikor a sápiak mentek haza a vonatról, mert ők már Pesten iparba dógoztak, ha vevő vót a dinnyére, el is adtak belőle. Igy hasznositották a gyerekeket s Pestre is hordták lovaskocsival a dinnyét. A dinnyeőrző gyerekeknek gunyhókat csináltak. De 1914 után ezt a nagy Papi birtokot is kiosztották házhelyeknek. Ezt ugy hivták Ujtelep. Itt aztán még sokkal több rétüs ember települt le. Mondhatom, főleg a Vasut úton a falu vezetői, tanitók, jegyző, suszter, asztalos, két-három kocsmáros. Két telep, ahol épitőanyagot lehetett venni, innen nagyon sok ház épűt, 1920-tól körülbelű.

A vót Papi birtok szélén, a sápi uttól északra vót a Zsellérpaskom, ez homokos rész vót. Körülbelű a századfordulóig ide hajtották ki a falu állatait.

Ksőbb sok szőllőt, erdőt telepitettek, veteményes rész is vót a Paskomba és sok gyümöcsfa. 1920 után házak épütek és többnyire tápiósülyiek lakták, Szent Imre utcának hivták. Most Hámán Kató út. Homok szőlők vótak a zsellérpaskom után.

Vótak kisparasztok is a soron, és már Pestre is jártak, főleg a vasutho dógozni, aki nincstelen vagy kevés fődje vót. A Paskom a falu északi oldalát foglalta el végig. Házak csak a vasutho közel épűtek, de itt is ugy 1920 táján, de nem sok, csak egy pár.

A Paskomot keresztül szelte a Kókára vezető út. Mikor én már ismertem ezt a részt és itt dógoztunk a Paskomba, én még bizony láttam közlekedni a lóbuszt, lovak huzták a dobozszeerű kocsit. Ezzel mentek a kókaiak a vasutállomásra. Azt is mesélte anyá, hogy egy sülyi ember hordta a postát lovaskocsival Kókára. Visszafelé ugy berugott, hogy nem tudta hajtani a lovakat. A lovak olyan ügyesek vóta, hogy hazahozták a gazdájukat a Várak-i csárda elől. Szóval ez a Paskom mikor fel vót törve, szőllő, erdő, tök, napraforgó meg kender vót beleűtetve. Akkor mmár a Tólra hajtották acsordát.

Nagyon emlékszem még a kanászra, a disznócsordára, a tehenészre, a tehéncsordára. Libapásztor külön nem vót, az a család gyermekei dóga vót. Akinek nem vót családja, csak az fogadott pásztorgyereket.

A Paskomtól északkeletre vót a Szőllősnyaraló. Itt nagyobb szőllőtáblák vótak már 1900 elejn. A szőllőstanya közepén egy szép kastély, ami még megan, a szőllősnyaralói iskola van most itt. Még midig vannak a kastéy körül diszbokrok és diszfák. Nem messze a kastélytól vót a présház és summás-épület. Az üveghordók végét talán még most is látni. A környező falukból, persze Sülyből is vótak summások és napszámosok. A mama 1905 körül itt is dógozott napszámba, persze könnyü mukát, mert még csak tiz év körül vót. Ő kiskapázni, iloncagubót szedni ment napszámba tavasszal, és szőlőt kötözni. Itt tanúta meg a hurokkötözést.

A Bözsi testvérem is járt még ide ugyanilyen munkára, mint a mama, szóval öröklődött a munkatanulás. Hogyha nem tudott hurokra kötni egy lány, akkor nem vették fel dógozni. Nem lehetett két csomóra kötni, mert rafiával kötött, és a két csomó szétcsúszott, ha jött a vihar, a szél. Ez a tanya is ki lett osztva házhelyeknek.

Itt nyaralók is vótak már 1944 előtt jóval. Ennek a Moller-tanyának egyik oldala a Paskom, a másik Kóka határa, a harmadik Tápiószecső, a negyedik a vasút – ami Budapest és Békéscsava irányába megy -. Itt vót egy állomás, a Szőllősnyaraló, ezt megszüntették 1970 körül. Az Öregassszony-tanya nem nagy vót, ahogy és ismertem. Ezen is kastély van, most a Szőllősi óvoda van itt. Itt is lehetett az üveghordók végét látni, ami nagyobb bortermelésre utal. Ennek az egyik felét a keletit a Lancferd-tanya határolta, az északit a vasút, a nyugatit a Paskom, a délit pedig a Tökföld. Itt a Bözsi testvérem meg sokan más lánygyerekek munkára még jártak kiskapázni, iloncázni, kötni, szüretőni.

Az Öregasszony-tanya keleti szomszédja a Lancferd-tanya vót, ebbe és is jártam dógozni. 1945-ig itt is summások dógoztak, a nagy munkaidőre felvettek napszámost is. Férfiakat, asszonyokat, legényeket, nagylányokat, ezek végezték a nehezebb munkát. A gyerekek itt is lehettek a könnyü munkára. Én már a tanyai munkák utója felé nőttem fel oda a 44-es háboru után, de láttam azt a katonás rendü szőlős-gyümölcsös kertet. 1945-be feléből kiadta a Lancferd úr. 46-ban 13 éves vótam, még termésé mentünk dógozni. A borra emlékszem, két és fél litert kapott egy gyerek egy napra, a férfiak többet. Nem sokára meg államositották. Még egy jó pár évig gyönyörű vót a parcella szőllő, kézi mukával dógozva, precizen. Minden parcella szélén almafa, meggy és barack vót ütetve. Vótak almaházak. A szőllőskert közepén 44 előtt tyukház is vót és több gyümölcsös ház. Mikor az almák értek, az csodálatos vót. Az ágak, mint egy gyönyörű koszoru, lehajoltak, nem győzték feltámasztani, piros, sárga, zöld és egyik fele piros, a másik fele sárga, egészséges szép gyümölcsökkel tele. Ezt szüreteltetni nagy öröm vót. A szőllő is rengeteg vót, itt dógozták fel a sok szőllőt és almát bornak.

A Szőlősnyaralói állomásnál vót egy borkimérő is. Sajnos ez sok szomoruságot okozott számtalan családnak, igy az én anyámnak is. Apám akkor Pestre járt dógozni a vasuthoz: fizetéskor itt felejtették magukat. Hitelt is adtak nekik. Nem egyedül anyám, bizony sokat átkozták a kimérőt. Vótak, akik a tanyán dógozók kösül is itt hagyták a keresteüket. A tanya udvarán vót a summásház: bundelló, ezt igy is nevezték, a présház, iroda és személyzeti lakás, Itt vártuk, hogy kit vesznek fel napszámba. Mikor már állami gazdaság lett. Vót itt agronómus tanuló is. Ezzel szerettem beszélgetni, az alma fajtájit tanulni. Igaz már nem sokra emlékszme: aranyparmen, húsvéti rozmaring, encrozmaring, csillagos piros jonatán, sóvári, darusóvári. Szőlőfajták: sárfehér, kövidinka, mézes, pozsonyi, zöldszerényi, rizling, csaszla, ezerjó. Tavaszi munkák vótak: mélyités, ganajhordás, nyitás, metszés, karózás, vincellérbogár-szedés, első kapálás, első kötözés, második kapálás, második kötözés, megint kapálás, még egy kötözés. Minden nyolc nap után permetezés, a szőlőt rézgáliccal. Ezt férfiak végezték, a tiz-tizennégy éves lányok hordták a pertmetvizet, hogy a férfiaknak ne kelljen járkálniuk feleslegesen. Az utolsó kapálást érés alá, ezt igy mondták, Ugy kellett kapáni, két kézre, mélyre és a kapásnak a lábanyomába kellett dobni a fődet, hogy nyom ne maradjon. A fákot is permetezték, ugy tudom, nikotinnal. Ezeknek az embereknek, gyerekeknek nem kellett külön torna, a munka minden testrészt megmozgatott.

 

Ezen tanyák mellett halad Tápiószecső felé az út. Egy pár ház is van a szecsői uton a Körös körül. Itt vótak a lencsefődek is. Nem tudok Sülybe nagy lencsetermesztésről. Ezek a fődek is vizenyősek, patak folyik rajta keresztül, itt áztattuk a rengeteg kendert a folyóba. Ez a folyó a Tápiónak egy ága. Ez pedig a falun és a Pesti úti kenderföldeken is keresztül folyik. De legtöbben a lencsefődön áztatták a kendert. Itt lakott egy vizimolnár, emlékszem, hogy ide is jártak őröni gabonát. Innét nem messze vót egy kis dombszerűség. Ez vót a dögtemető. A falu népe idehordta elásni a tehenet, lovat, disznót, ugye, amelyek megdöglöttek, akik közel laktak, még az aprójószágokat is. Itt egy fődes kocsiut és a Sági úti rész kezdődik. Ez egy futóhomokos rész vót, nagyrészt erdő vót itt. De 1960 után átütették nyárfásra. Azelőtt vegyes erdő vót benne. A Sági úti résznek van egy kis utcája egy jó pár házzal. A Sági úti dülő után van egy fődes kocsiut, ez a Szőllő utca. Ebből ágadzik megint egy főde kocsiut az alsószőlőkbe.

A szőlőkbe, ha gyalog mnetünk, akár dógozni, akár csak valami termésért, mindig batyuba hoztuk haza, amit hasznositottunk otthon. Elől-hátul batyu. Ahogy mentünk, vagy jöttünk a szőlőből, mindig vót beszédtéma. Hogyha szembe találkoztunk „Agyon Isten jó reggelt, jónapot!!” kivántun egymásnak. Ha gyeerek is vót a felnőttekkel, az „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” köszönéssel. Üdvözölték egymást az emberek és gyerekek. A gyerekeket meg is dicsérték. Tápiósüly 90 százaléka római katolikus vallásu. „Csókolom”-mal csak ugy 1950 után köszöntek a parasztgyerekek. Ahogy haladtunk az úton, közbe a mama mindig mesélt. Igy tudtam meg, hazafelé haladva a hegyi szőlőből, hogy milyen részeken mentünk.

A Lencseföld határa már a tápiószecsői határ vót. A Lencsföldön a Folyó két oldalán kaszáló vót. Ezek vótak az Alsó rétek. Ezen keresztül vitt egy gyalogút az alsó és a hegyi szőllőkbe. A Sági út és a hegyi szőllők között vót egy középső düllő. Itt szántó- és szőllőföldek vótak. Ez a főd jó vót szőllőnek. A hegy nem magas, csak domb. Azt mondták az emberek, hogy nincs párja a hegyi boroknak. Itt aztán sok szőllő termett és rengeteg gyümölcs. Oltott nemes fa nem sok vót bennük.

Ezek a kis parasztoké vótak, szerették müvelni. Olyan sok precizséget nem forditottak rá, mint a tanyákon. De azé nagyon sok szöllő és gyümölcs megtermett bennük. Nagyon sok szilva, fél nyáron át vót: sárga magvaváló, boldogasszony szilva, lószemű szilva, kék magvaváló szilva. Cseresznye rengeteg, a második szomszéd szőllőbe két olyan nagy madárcseresznye fa vót, olyan aptószemű, sárgáspiros, olyan édes mint a méz. De ezek a fék legalább 15 m magas, 8 m átmérőjű lombja ága vót. Mondta is a gazdája, a Panna néni (mamának): „Gyere Rozi a gyerekekkel és egyetek belőle, amennyi csak belétek fér.” Ebből az édes cseresznyéből pálinkát főztek. Őszibarack magról kelt ki. De olyan finomak vótak, édes, leves, nagyon etették magukat. Mandula, dió rengeteg. Szóval ha csak zsiroskenyerek vittünk a szőllőbe, már cseresznyeéréstől számitva nem halhattunk meg éhen. Mert hagymát is gyuggattunk, paradicsomot is palántáztunk, rengeteg termett. Olyan igazi paradicsomize vót. A szőllő közé vajbabot tettek, fejteni való babot, vót aki krumplival hijalt, vagy éppen tökkel, leginkább spárgatökkel. Vagy csemegekukoricával, itt nem fejzott el. Sóska is vót.

 

Hivta a figyelmüket: ezt az udvart jól nézzétek meg, mert itt egy szalmaszál sincs keresztbe. A szénakazal, vagy a kukoricaszárkup, a vinegerakás még a ganaj is olyan rendbe vót, mintha minden külön meg lett vóna fésülve. Szóval és tettel talát munkát a paraasztembner az udvarba, ha akart. Itt minden nagyon rendbe vót. Innen már Kurgyisok laktak csodálatos emberek vótak. Elsősorban nagyon jó emberek és nagyon éleseszű, dolgos emberek, ezek is a heggyel nagyon megdógoztak.

A Nagy Pista heggyel szembe a zsidóhegy oldalába ásva vótak borospincék. De itt már nem ezek az emberek laknak, teljesen idegenek laknak itt. Itt a Melegvölgybe több ház is van, itt is nagyon rendes emberek laktak. Még vannak régiek is, de nem sok.

 

Itt lakott az Antónia néni, egy elhagyott néni, 1914 előtt az édesanyja vót a bába. Én már elég öregnek ismertem meg őt. Föld alatti valamibe lakott, bizonyosan az édesanyja háza összedült és nem tudott magával mit kezdeni. De azért szerette a falu népe, sokan jártak hozzá, mert bakkecskékkel foglalkozott. De segitették is, ha mással nem szép szóval. Szegényt mindig megsajnáltuk. Sohase tanitottak rá a szüleink, hogy csufoljuk, mert igen büdös vót. Inkább igy monta a mama: ne csufójátok, azé ilyen szagu mert ő kecskékkel dógozik, a kecskék ilyenek, a bakkecskéknek erős, büdös szaga van. Pedig tudta, hogy elég szörnyü a sorsa. Ugy talátak rá meghalva.

Az utolsó harangozó is itt lakott, és egy jó kőmives is, pontos ember, nagyon jó dógozó vót, Sülybe sok házat épitett. Ő is elhagagyatott maradt, agglegény vót.

 

Innen a Nagyék háza előtt vitt egy út a Hajigácsó felé. Itt is a déli oldala hegy, a hegybe vága pincék vótak. Ezeket a hegyeket nagyon nehezen lehetett megmivelni, de azért parlagon nem maradt. Az északi oldalán az utnak vót a Boragödör, ide zuhant le a víz a hegyekről. Ez bizony egy nagy gödör, itt mindig rettegtünk, hogy a lovaskocsi véletlenül se essen belé. Mert a Hajigácsóról nehezen tartották meg a kocsit a lovak. Északra a gödörtül szőllő vót űtetve. Ez is a Boráéké vót.

 

A templom mellett van a mélyút, az Uri községbe vezet. Itt is sok pince vót ásva nem nagy domb alá. A Fő utcai telkek végét eladták pincéknek. Ezek nagyon jó pincék vótak, szárazak, minden jól elállt bennük tavaszig. A mélyuti pincékbe raktároztak krumpit, sárgarépát, zöldséget és a bort. Nemigen törték fel, de ritkán egyet-kettőt azért igen: csak inkább berúgtak a betörők. Innen a Boragödör mellett, a Hajigácsón keresztül mentünk a külső fődekre.

A Hajigácsóbúl agyagot hordtak a falu házainak épitéséhöz, rengeteg házra való födet elhordtak innen, az első világháborutúl verett falat is innen csinátak. Még 1970 körű is fecske agyag falat raktak a falu emberei. Később Tápióságról hoztak falrakodókat. Sok falat a család rakott fel. Téglagyárral is kisérleteztek.

Feljebb van a Dögkut. Erre félelemmel néztünk. Ez egy nagy gödör, beton teteje van és lakattal zárva. Itt mikor felértünk a hegyre, a Kalodadüllő került elénk. A másik oldalán vót a Jegyzőföld. Tovább menve keletre, elkanyarodott egy út. Egyik oldala az északi a Csincsa, a másik a Juhállási düllő. Ezek a szecsői határrrig mentek. Tovább délre menve a Kaloda és a Juhállás mellett a másik középső düllő. A nyugati oldalán a Sürei fődek. A középső düllő keleti vége felé a Nádasfőd vót és a rövid düllő, - ennek vót egy kis rét része is. A rövid düllő a Sürü puszta után van az utósó sülyi tábla, ezt úgy hivták: Erdőalja.

 

A Sűrűpusztán kastély is vót és cseldéházak az Uri út felé kivezető úton. Az Errdőalja mellett nagy erdő vót a gróf idejébe. Meg egy halastó is vót, talán még most is megvan a vize. A gróf idejbe hallottam kertészetről is. Most nemrég a parádéskocsis lányával találkoztam, még a gróf kocsisa vót az apja, csak jót mondott a grófról, ez még igazi uraság vót. 1914 után, mikor Nagy Illés birtok lett, kivágtátk az erdőt. Én ugy tudom, jól dolgoztak a Nagyék is, nagyon dógos emberek vótak. Mikor a gyerekek örökőték 50 tájt, nagyon jó kertészet vót itt. A cselédházak helyére szőllőt ütettek. De egy talpalatnyi főd nem vót haszontalan. A család tudott itt dógozni, de sokszor erejükön tul is dógoztak. Aratoknak is adtak ki, de mind meg vót müvelve.

 

A Hajigácsó előtt egy kicsit nyugatra kanyarodva, a temető mellett, a Papi birtok fölött haladt az Uriba vezető út. Az Uri mentén van a Golyófogó és a Papszököllő. Itt gyakorlatoztak már 1943 előtt is a katonák. Körübelül 1950-ig vót itt éleslövészet, mi gyerekek szaladtunk az utcára, hogyha a katonákat danóni hallottuk.

 

Ilyenkor gyakorlat idejin egy kis pénzhöz is léhetett jutni. Például öreganyám a gyakorló katonákellenséges sapka szélire fehérgyócs szegélyt varrt. Ilyenkor egy nagyobb gyerek egisz éccaka ringatta a kisgyerekeket, mert két bőcsöt is összeköttek. Öreggyerekék. Az egyik bőcsőbe pesti gyerek vót.

A tiszta házakhó még a tiszték mentek hálni. Ezé is pizt kaptak. 1900 előtt a Kohnéknál étkeztek a katona tisztek. Ez egy nagy kifőzde vót a Fő uton, a templomtúl lefelé. Igy vót kiirva: „Vendéglő a fehér hattyúhoz” és egy hattyú vót a táblára ráfestve. Ide is a mama sokszor át vót hiva a kisárvákra vigyázni, vagy krumplit pucóni. Az egyik kis unoka sok csokit kapott apukájától, az már külföldre járt. A mama is kapott belűle. Akkó még nem sok gyerek evett csokoládét.

Itt nagy bálok is vótak. Kohnék gabonakereskedéssel is foglalkoztak. Öregapó is vót hiva, ha gabonaszállitás vót, egy hét alatt egy ing szakadt le a hátárúl, vállárúl.

Ide szegődött egy Csaba nevü ember szolgának a Kohnékhoz. Öregapó meséte, hogy nagy tél vót, lovaskocsival hurcókodott, ugy emlékszem, Bőgőjárásrúl. Tápióágon gyüttek keresztül Itt olyan hó vót, hogy elakadt a kocsi. A lovakat kifogták, azokkal elgyüttek Sülybe, másnap régge méntek vissza a kocsié. Öregapó is mént az ő lovaival segiteni. Még is találták a kocsit, minden megvót rajta, csak a tyukokat vitték el a rókák.

Megmaradtak Sülybe a Csabáék. A falu emberei segitettek nekik a házépitééésbe.

Ezeknek a Kohnéknak jó ment a bót. De több unoka árva vót, a tüdőbaj őköt se kimélta. Monta is a nagymamájuk, mert ugye ő nevete föl őköt: „ha aranyból van a kapufélfa, akkor is árva az árva.”

Hogy a kis pénzüekt is elvetté. A Papszököllőről ezt hallottam a Pappincéből vezetett ide katakombák-féle járat. Azt is hallottam, a másik hegy alá. Szóval hogy nagyon régen. A domb szélén gyalogut vezetett. Mikor gyerekek vótunk, egy bokor mellett mutogatták hogy „itt jön ki a pince vége”, de senki nem látott lyukat.

Régebben galagonya, vadrózsa, kökénybokrok, akácbokrok, kisebb fák vótak itt. Idejárt a falu népe hétvégeken hintőföldért. Nem tudom hány gyerek, egyet tudok, 16 éves lányok mentek hintőföldért, már a lyuk nagyon mély vót, mélyen vót a szép narancssárga főd. Ezért bebújt az egyik és rászakadt a főd. Kétségbe esve szaladtak haza a többiek segitségért. De már vége vót, meghalt. A testvére a szomszédunk vót, még hetven éves korába is siratta a Terkát.

 

Itt vót a zsidótemető is. Még van is nyoma emlékműveknek, a 44-es háború előtt nagyon ápót vót. Ha arra megyek, és tiszteletbe tartom, még van, akit ismertem. Innen már a Szugja elejére lehet éri. A Papszököllő után Jegyzőföld vót. Ez után Sürei szöllő, hosszufődek. A Kétvedreskuti düllő vót a következő, itt vót is kétvedres kút. Itt vót a másik, a Középső düllő. Cirok-hegy tető, Mária-vőgy, Bella-vőgy, most itt van az Uri út. Ezek a vőgyek kivezettek a Pesti utra. Ez alatt a kövesut (közut) is 1900 körü készüt. A mamáéknak nem kellett félni télen, ha a templom mellett csuszkátak. Este vót a nagy játék. Akkó mán lovaskocsi nem járt, autó még nem vót. 1938-40 körű én vótam 7-8 éves gyerek, a kert másik végirűl szaladtunk kiabálva, kiváncsian: „gyün a motor!”. Hű, de nagy élmény vót. Lestünk utána szájtátva.

1943 körű aztán láttam rengeteg autót, tankot, ebbe az évbe vége-hossza nem vót az autóknak, de mi csak fétünk. De nem gondótunk a veszélyre, mikó megszólát a sziréna, mert az iskolábúl mehettünk haza. A meneküttek lovaskocsikkal gyüttek az országuton, valahonnan messzirül. Még teheneskocsival is szálltak meg hozzánk. Monták is a felnőttek, hogy birják a tehenek? Később megtudtuk, kovács vót a gazdájuk és megpatkóta a teheneket ezé nem kopott el a körmük. Sátoros kocsival vótak. Mama nagyon együttérzett velük. Igy monta: Jajj annnak, akinek el kell hagyni az otthonát. Az utósók német szanitészek vótak nálunk a kisházba, sok a templomtúl délre a hegyoldalba van a temető. Tápiósülybe csak ez az egy róm.kat. temető vót és van ősidőktől. 1919-be a Barakba románok vótak. Ezek, sajnos, pestist kaptak, tömegsirba a temető legtetejére temették őket. 


 

 

 
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
Share on facebook

Partnerünk:

Ajánlott oldalak: